Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.08.28. hétfő éjfélig! Holnap késő délutánig nem valószínű zivatar az országban. Késő délutántól, kora estétől előbb a Dunántúlon, majd a középső megyékben is egyre nagyobb területen fordulhatnak elő zivatarok. Nagyobb bizonytalanság mellett heves zivatarra is van esély, a jelenlegi kilátások alapján a Dunántúl középső, keleti felén nagyobb ennek a valószínűsége. A zivatarokat viharos széllökések (ált. 60-90 km/h), intenzív csapadék (ált. 10-25 mm) és jégeső (jellemzően 1-3 cm) kísérheti.Heves zivatar esetén 90 km/h-át meghaladó széllökés és 3 cm-nél nagyobb jégátmérő is előfordulhat, kisebb eséllyel felhőszakadás is lehet.
MAGAS NAPI KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET: A középhőmérséklet ma általában 26 és 28 fok között, elsősorban az Alföldön 29 fok körül várható. Holnap a Dunántúlon mérséklődik a meleg, a Nyugat-Dunántúlon 25 fok alatt lesz a napi középhőmérséklet, míg főként az Alföldön jellemzően 27 fok felett alakul. Forrón indul a hét, estére érkezhetnek frissítő záporok-zivatarok: Hétfőn az ország nagy részén még marad a hőség, de nyugatra már érdemi lehűlés érkezhet. Délutántól nyugaton, majd a középső országrészben záporok, zivatarok is kialakulhatnak, melyek között hevesebbek is lehetnek. A Dunántúlon az északias, a Dunától keletre a déli-délkeleti szelet kísérhetik élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések. A hőmérséklet napközben 28-39 fok között tetőzhet, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb értékeket. Kedden többfelé kell készülni záporokra, zivatarokra, helyenként heves zivatarokra.A légmozgás sokfelé lesz élénk, erős, zivatarok környezetében viharos.
A csúcshőmérséklet 25 és 35 fok között alakulhat, 30 fok fölé még keleten, északkeleten emelkedhet a hőmérséklet.Szerdán a változóan felhős-napos időben elszórtan, de főként keleten, északkeleten fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Végre a Tiszántúlra is megérkezik a felfrissülés: keleten 28-30, máshol 22-27 fokot mérhetünk. Csütörtökön mérsékelten meleg idő várható 23-28 fokos maximumokkal. Keleten, északkeleten még előfordulhatnak elszórt záporok, zivatarok, míg másutt csökkenni fog a felhőzet mennyisége és egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep. Helyenként élénk marad az északnyugati szél. Péntekre változóan felhős idő ígérkezik, számottevő csapadék nélkül, 23-29 fokos maximumokkal.