Ez a madárfióka valószínűleg kiesett a fészkéből, és ha nem vette volna magához a férfi, nagy valószínűség szerint kimúlt volna, mivel táplálkozni egyedül nem képes és a megfelelő hőmérséklet sem lett volna biztosítva az egészséges fejlődéshez. Természetesen először megpróbálta megtalálni a fészket, de nem járt sikerrel.

Ezután döntött úgy, hogy családjával felneveli az elárvult madárkát. Inkubátort építettek neki, és gondoskodtak róla, amíg a kismadár ki nem fejlődött annyira, hogy repülni tudjon. Egész napos ellátást igényel egy ilyen kis fióka, fél óránként kellett etetni kukaccal, egy csipesz segítségével.

Az első nap: a törékeny, aprócska kis pihés fióka még nem igazán hasonlít madárra.

Az aprócska madár rohamosan fejlődött, négy nap után már megjelentek a tollak, és persze egyre éhesebb is lett. Az ötödik napon a szemeit is kinyitotta, és pár nap után teljesen eltűntek testéről a pihék, egész testét tollak borították.

A kilencedik napon a tollazata már megfelelően melegítette a fiókát, ki lehetett venni a házi inkubátorból.

Egy nappal később új lakóhelyet kapott a kismadár: ketrecet, növényekkel és itatóval, etetővel. A tizenharmadik napon már a kapaszkodás is megy, az egyensúlyérzéke egyre jobb lett.

A huszonkettedik napon amikor csak lehetett, friss levegőre tették a madarat, persze ketreccel együtt. Így szép lassan megszokta a napfényt, a szelet.

A harminchatodik napon úgy érezték, a kismadár elég fejlett ahhoz, hogy önálló életet élhessen, eljött a búcsú ideje. Kiengedték ideiglenes lakhelyéről, egyből felrepült egy szomszédos fára. Ugrándozott néhányat az ágakon, majd örökre elrepült, hátrahagyva gondoskodó nevelőszüleit.