Szépsége és természetessége, jellegzetes hangja, kedves mosolya azonnal „átjött” a képernyőn. Takács Marika a Magyar Televízió születésétől a nézők kedvence volt, szinte családtag.
Színésznőnek készült és énekelni tanult, de a Színművészetire és a bölcsészkarra (később elvégezte estin) sem vették fel. Óra-ékszer boltban lett eladó és bánatában jelentkezett egy énekversenyre, ott látták meg a tévés szerkesztők, és behívták meghallgatásra. Később mesélte, először énekelnie kellett, búgó hangon elkezdte: „Éjszakáim megraboltad…”, de leállították, s kezébe nyomtak egy szöveget, ettől nagyon megkönnyebbült és szerinte soha olyan jól nem olvasott fel, mint akkor. Aztán a kamerába kellett néznie, fejét balra, majd jobbra fordítani és mosolyogni. Tartsa – kérték. Marika 1982-ben azt ígérte, megpróbálja még egy darabig tartani – és így is tett, egészen 1995-ös, korai nyugdíjazásáig, amit sosem tudott feldolgozni.
28 O TAKÁCS MARIKA-FORTEPAN – KOTNYEK ANTAL
Öltözködését, frizuráját is utánozták
Négy hónappal 19. születésnapja előtt jelent meg először a tévé képernyőjén. A próbákon annyira ijedt volt, hogy a rendezővel abban állapodtak meg: bemutatkozik, majd megkéri a nézőket, ne haragudjanak rá az esetleges hibákért, mert most áll először kamera előtt. Nem haragudtak, épp ellenkezőleg, gyorsan belopta magát a szívükbe. Kezdetben a Széchenyi hegyi bemondó-stúdióban dolgozott, ami valójában szenespince volt: előfordult, hogy be sem tudott jutni, mert nagy megrökönyödésére 15 mázsa szenet talált az ajtó előtt… Kollégáival ellapátolták, és kezdődött az adás. Öltözködése, frizurája beszédtéma volt, utánozták stílusát.
Tévészilvesztereken többször bizonyította tánc- és énektudását. Filmszerepei felejthetők, a 2-től 5-ig című rádiós kívánságműsorra viszont sokan emlékeznek: Gálvölgyi Jánossal vezették, aki akkoriban a Kazimír Károly irányította Thália Színház tagja volt, s a szigorú rendező hétfőnként egy órával a próba vége előtt elengedte, hogy odaérjen a Rádióba.
Azt hitte, nem lehet gyereke
Az a Kazimír Károly volt Gálvölgyivel ennyire megértő, akivel Marika évtizedekig boldog házasságban élt – ennek is köszönhette, hogy mindig szívből mosolygott, kedves volt és kiegyensúlyozott. A Szent István park 4.-ben laktak, de nyaranta három hónapra Tahitótfaluba tették át székhelyüket Tappancs kutyájukkal vidáman birtokba véve a nyaralót, dolgozni is onnan jártak. Marika úgy tudta, nem lehet gyereke: a sors ajándékának tekintette, amikor 42 évesen teherbe esett. Lányukat, Annamáriát Babucinak becézték. Sétáltak a faluban, a pici lány meglátott egy piros csúszdát az egyik kertben: Marika bevitte, és elkezdődött egy barátság a cukrász Szamos családdal, Babuci örült fogadott bátyjainak, mindig benne volt a fiús játékokban.
Végig bízott a gyógyulásban
Anyja röviddel a szülés után csomót talált a mellében, de megnyugtatták, jóindulatú. Tíz évvel később kiderült, a rák szétterjedt. Titokban járt kezelésekre, mondván, reumáját kúrálják, és végig bízott a gyógyulásban, ám 1997. május 9-én végleg elvesztette a küzdelmet. Férje nem tudta feldolgozni elvesztését, két év múlva követte. Lányuk az ő álmukat váltotta valóra, amikor konzervatóriumot végzett zongora-karvezetés szakon. Később színésznek jelentkezett, de már örül, hogy nem vették fel. A tévés osztályba viszont igen: diplomafilmje anyukájáról szól.
Örkény „magáévá tette”
Marika mindig sok levelet kapott, nemcsak kívánságlistákkal: egy kislány például elárulta, ő is bemondó akar lenni, mire kedves szavak kíséretében mesekönyvet postázott neki. Örkény István pedig az 1960-as években Balatonalmádiban írta neki viccesen vágyakozó sorait: „Édes Marika! Isteni jó volt veled egy fedél alatt aludni. Éjjel felhevültem jelenlétedtől, de nem tudtam a szobaszámodat. Az erkély vas traverzein mászkáltam föl-le, a 12. emelettől a 8.-ig. Sajnos, nem találtalak, illetve tévedésből bemásztam Szinetár Miklóshoz, és magamévá tettem. (De közben rád gondoltam.) Csókol: István”