• ked. okt 22nd, 2024

FIGYELEM! Most érkezett a nagy bejelentés az omikronról! Ez MINDENKI életét megváltoztatja, nem mindennapi ami kiderült!!!

Brit elemzés: az omikron-fertőzöttek 50-70 százalékkal kisebb eséllyel kerülnek kórházba az előző variánsokhoz képest

A brit egészségügyi biztonsági hivatal (UKHSA) legfrissebb elemzése szerint az omikron-variánssal fertőzöttek 50-70 százalékkal kevesebb eséllyel szorulnak kórházi kezelésre és 31-45 százalékkal intenzív kezelésre a vírus korábbi változataihoz viszonyítva, írja a BBC.

Az ügynökség közölte azt is, hogy az előzetes eredmények bizakodásra adnak okot, de így is van esély rá, hogy jelentős számú ember kerül kórházba az omikron miatt.

A jelentésből kiderült az is, hogy az emlékeztető dózist követően 10 héttel 15-25 százalékkal csökken a védettségi szint, de az még így is magasabb, mint ha valaki csak két oltáson van túl, továbbá a kórházba kerülés és az elhalálozás esélye 10 hét után is marginális.

A kutatásban dél-afrikai, dániai, angol és skót adatokat elemeztek együttesen.Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést a koronavírus omikron variánsa, mint a korábbi vírusváltozatok – áll a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat csütörtökön ismertetett eredménybeszámolójában.

Eközben Magyarországon:

További 46 omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborjában, így eddig 61 embernél igazolták a koronavírusnak ezt a  variánsát – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.A kormányzati portál azt írta, az omikron vírusvariáns már több európai országban erősen terjed és ragályosabb az eddigi variánsoknál, ugyanakkor a fertőzés súlyosságának megítéléséről eltérő információk terjednek, mert még nincs kellő számú klinikai tapasztalat.Kiemelték, továbbra is az oltás felvételére kérik az oltatlanokat és azokat is, akiknek a megerősítő oltás hiányzik, mert minden variánssal szemben jóval nagyobb védelmet nyújt az oltás.

A kiemelt kórházi oltópontokon az ünnepek alatt is van lehetőség akár első, akár megerősítő oltásra előzetes időpontfoglalással, januárban pedig több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást – ismertette a kormányzati portál.