• sze. okt 23rd, 2024

Megtudtuk az igazat! Itt a válasz arra, hogy Bea megcsalta-e Győzőt! Döbbenetes részletek!

Gáspár Bea azt is elárulta Hajdú Péternek, hogy ő megcsalta-e a férjét, Gáspár Győzőt.

Gáspár Bea, Győzike felesége biztosan állítja, hogy megcsalta őt férje, majd bevallotta, hogy mit gondol erről. Hajdú Péterrel folytatott beszélgetéséből a Life TV Összezárva című műsorában az is kiderült, hogy ő volt-e már hűtlen.

Az adásban Hajdú Péter arra kérdezett rá, hogy Bea asszony szerint csalta-e már meg őt Gáspár Győző – ezt felelte:

„Ő biztos, persze. Én őt nem.”

Az ügyre úgy derült fény, hogy Gáspár Bea állítása szerint nincsen olyan bűntény, amit ő ne tudna kinyomozni, hiszen a Columbo a kedvenc sorozata, ezért nagyon jó emberismerőnek tartja magát. Erről kérdezgette tovább Hajdú Péter Bea asszonyt, aki bevallotta, hogy nyomozott már férje után és félrelépésének ügyében alapos munkát végzett – biztos a megcsalás gyanújában.

Majd az a kérdés is elhangzott, hogy ő csinált-e már hasonlót.

„Lehet, hogy volt olyan, hogy megcsalhattam volna, vagy lett volna rá alkalom”

– válaszolta Bea, aki ugyanakkor azt is hozzátette, hogy van két gyerekük és neki az a legeslegnagyobb vágya, hogy olyan családban éljen, ahol az az elsődleges, hogy érezzék: fontosak egymásnak.