• vas. okt 6th, 2024

Nincs még túl a szakításon! Ezt tette Bochkor Gábor, amikor megtudta, hogy Várkonyi Andinak új párja van

Képtelen volt arra, hogy szembenézzen exe új párjával.

A nagy szerelmek nem múlnak el nyomtalanul. Még hónapokkal, sőt, gyakran évekkel a szakítás után is fáj a seb, és csak nehezen gyógyul. S ha be is gyógyul valamennyire, újra fel-felszakad, ha az elhagyott más oldalán látja volt párját az utcán, vagy hall a boldogságáról a hírekben. Így lehetett ezzel Bochkor Gábor is, aki lassan két évvel a Várkonyi Andreával történt különválásuk után bár látszólag összeszedte magát , nem akar olyan helyzetekbe belemenni, ami kellemetlen, ami nagyon fájdalmas.

Nem csoda,hogy nem szeretett volna egy stúdióban farkasszemet nézni azzal, aki exe új párja lett, még akkor sem, ha egyébként semmi baja az illetővel. Most már összeáll a kép, így történhetett, hogy az ATV-n futó #Bochkor című beszélgetős show egyik gyakori szereplőjét nem láthatta a közönség azután, hogy kiderült, egy párt alkot a gyönyörű Andreával .

Zsidró Tamás korábban gyakori vendég volt a rádiós műsorában, de amikor kiderült, hogy összejöttek Bochkor exével, eltűnt a műsorból. Bár azóta már szakítottak, kérdés, hogy ismét a régi szintre emelkedhet-e a műsorvezető és a mesterfodrász kapcsolata. Talán hamarosan újra képesek lesznek kellemetlen érzések nélkül egymás szemébe nézni.

(Best)