• vas. okt 6th, 2024

Szilágyi István fia őrjöngött a gyilkosság után a rendőrségen

Budapest — Felfoghatatlan tragédia: a gyanú szerint saját fia verte halálra otthonában Szilágyi Istvánt (†82) vasárnap reggel.

A szerény körülmények között élő színművész felesége, Humenyánszky Jolán a tanúk elmondása szerint zokogva szaladt reggel fél nyolc után néhány perccel a házuk melletti kisboltba, ahol kérlelte a dolgozókat, hogy segítsenek neki, mert a fia, Péter (49) bántja a férjét, és attól fél, hogy megöli. A bolt tulajdonosa hívta a mentőket és a rendőrséget, míg az egyik vevő, Sándor úgy döntött, nem vár a hatóságokra, megpróbál segíteni.

– Egy percig sem gondolkodtam. Tudtam, hogy azonnal tenni kell valamit – mesélte a Blikknek Sándor, aki elé borzalmas kép tárult, amint a nyitott kapun és ajtón berohant Szilágyiék otthonába, ahol mindent vér borított.

 István a földön feküdt, súlyos fejsérülései voltak, oda sújthatott le a fia egy kalapáccsal, talán többször is. Lehajoltam hozzá, szólongattam, de nem is tudom, élt-e még – emlékezett vissza a férfi, aki a színész fiát az ágyon ülve találta. – Csak nézett előre, majd hirtelen matatni kezdett valamit. Megijedtem, hogy bántani akar vagy újra nekiesne az apjának, ezért megszólítottam. Elindult felém és átöleltem, hogy lefogjam a kezét. Akkor láttam, hogy csupa vér mindene, az én kabátom is akkor lett véres.

Sándor mintegy tíz percig, a rendőrök érkeztéig tartotta szóval a férfit. Mint mondta, véres volt és izzadt, de egyáltalán nem tűnt ingerültnek.

– A régi sérelmeit hajtogatta, hogy az apja húsz éve eltörte a hátát és hogy mennyit bántották őt korábban. Próbáltam nyugtatni, majd megérkeztek a rendőrök, és engem Szilágyi feleségével együtt bevittek kihallgatásra. Jolika nyugodt volt a kocsiban, lehet, sokkot kapott vagy fel sem fogta, mi történt. Úgy terveztük, mi ketten együtt jövünk haza, de Péter őrjöngeni kezdett a rendőrségen, alig lehetett lefogni, mintha valami rohama lett volna, ezért Jolika még maradt – elevenítette fel az emlékeket borzongva Sándor.

A szomszédok szerint kódolva volt a tragédia. Jól ismerték a családot, és nem is a színész személye, inkább a fia gaztettei miatt, mint mondják, nem először merült fel, hogy bántalmazza idős szüleit, ám Szilágyi István és neje ezt szinte mindig tagadták.

– Felfoghatatlan ez az egész, Jolikával gyakran találkoztam az utcán, a boltban, nagyon rendes hölgy volt. Ha elmennek a rendőrök, gyújtok egy mécsest a színész úrért, és ezt a virágot, amit nemrég vettem, a kerítés elé teszem – mondta Mariann.

Egy másik asszony úgy meséli, gyakran zengett a ház Szilágyiék vitájától.

– Péternél nagyon nagy problémák lehettek, az egész utca erről beszélt. Három hete a tűzoltók is kijöttek, mert a fiú a kerítés mellett akkora tüzet rakott, hogy a kapu is meggyulladt, ő pedig csak ült, nézte és nevetett. Félelmetes jelenet volt, mi pedig rettegtünk ettől az embertől – árulta el a közelben lakó kétgyermekes anyuka.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon kérdésünkre elmondták, 7 óra 34 perckor érkezett a bejelentés a bántalmazásról, és emberölés miatt indítottak eljárást Szilágyi István fia ellen.

A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, a férfi halálát idegenkezűség okozta. A BRFK életvédelmi osztálya Sz. Péter ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást” – áll a rendőrség közleményében.

Csak a jót keresték benne

A színész és felesége mindig védték Pétert, két és fél éve a bíróságon szinte könyörögtek, hogy engedjék haza gyermeküket, aki korábban annyira megverte a színészt, hogy több bordája is eltört. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint ez a reakció egyfajta védekezés..

– A valóság torzítása, tehát amikor a bántalmazott fél azt mondja, nem ütötték meg, hanem elesett, védekezés. Az azzal való szembesülés, hogy mit tett vele a bántalmazó, sokkal nagyobb fájdalmat okoz, mint a fizikai abúzus. Az biztos, hogy a szülők szerették a gyermeküket és mindig a jót keresték benne. Nem kizárt, hogy a történtek után az édesanya sem védi már olyan elvakultan a fiát, mint korábban – mondta a szakember.

„Vér fog folyni ” – mondta Péter

Baricz Dezső Szilárd, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa hónapok óta járt a Szilágyi családhoz segíteni. Hol takarított, hol bevásárolt nekik, de lelkileg is próbált a támaszuk lenni. Legutóbb múlt csütörtökön járt a romos kis házban, s érezte, hogy baj történhet.

 Korábban is rengetegszer láttam Pista bácsin és Jolika nénin zúzódásokat, kék-zöld foltokat, de mindig makacsul állították, elestek. Amikor legutóbb náluk jártam, Péter furcsán viselkedett. Azt mondta, érzi, hogy jön egy roham és el kell mennie, különben vér fog folyni itthon. Jolika ekkor jegyezte meg, hogy a fiuk időnként megveri őket, de István még ekkor is tagadott – emlékezett vissza Baricz, aki a tragédia után a helyszínre sietett, és órákig várakozott a helyszínen. Könnyek között mesélt a Blikknek.forrás