• vas. okt 6th, 2024

Megszülte gyermekét Brigitta, majd ellátás nélkül egy cipősdobozba tette, a pici órákon belül meghalt

Ítélethozatalra készül a bíróság annak az asszonynak az ügyében, aki miután otthonában titokban megszülte fiúgyermekét, cipősdobozba rejtette, hogy ne derüljön ki, mit tett.

A nő élettársával élt Magyarmecskén, Baranya megyében. Megbeszélték, hogy nem akarnak közös gyereket. Mint ahogy azt korábban megírtuk az előkészítő tárgyaláson Brigitta nem tartotta magát bűnösnek tettéért. Ügyvédje szerint pedig a nő nem büntethető, mert úgynevezett korai petefészek-kimerülés szindrómája van, ami pszichés gondokat okoz nála.

Az asszonynak ezen a terhessége előtt már volt két abortusza. Az egyik a korábbi kapcsolatában, a másik alkalommal a jelenlegi élettársától fogant magzatot dobta el magától, korábbi egyezségük miatt. Elkezdtek gyógyszerrel védekezni, de ezt Brigitta egy idő után abbahagyta, erről élettársának is szólt. Végül 2018. nyarán teherbe esett, ezt viszont titkolta. Inkább bő ruhákat öltött magára, amikkel leplezni tudta állapotát. De eljött a nap, 2019. április 3-ról 4-re virradó éjszakán beindult a szülés.

Cipősdobozba tette halott csecsemőjét a horroranya

A vádlott a fürdőszobájukba ment, ahol egy fiúgyermeknek adott életet. A köldökzsinórt egy ollóval vágta át, majd a szüléssel járó vérszennyeződést feltakarította. Az ellátatlan újszülött pár órán belül elhunyt. A gyerek testét a vádlott egy nylon zacskóba tette, arra még egy zacskót ráhúzott, nyílását több alkalommal körbe tekerte, majd fehér színű szövetbe csavarta, aztán egy papír cipősdobozba tette és a dobozt a ház egyik szekrényének polcára tette.