• vas. okt 6th, 2024

Kiderült SOLTÉSZ REZSŐRŐL, hogy NAGY BAJ VAN azonnal műteni kellett

Vérvizsgálatból derült ki a baj: azonnal műteni kellett Soltész Rezsőt

– Voltam egy vérvizsgálaton, ahol kiderült, hogy van egy kezdődő koszorúér-meszesedésem. Azt mondta a kardiolügus, hogy értágító műtétre lenne szükség, de ez nem az ördögtől való drámai beavatkozás. Fent feküdtem a műtőasztalon, vágtak a csuklómon egy lyukat, és laparoszkópos eljárással elhárították a problémát. Egyébként elképesztő élmény: nem altattak, csak bódítottak, így végig a monitoron figyelhettem, hogy mi történik – emlékezik vissza a műtétre Soltész Rezső, aki azért ennyivel nem úszta meg, rendszeresen kontroll-ellenőrzésekre kell járnia.forrás

Soltész Rezső (Budapest, 1945. április 19. –) magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Soltész Rezső 1945. április 19-én született Budapesten Soltész Rezső és Struczky Gabriella gyermekeként. Apja filmforgalmazási szakember, nagyapja producer volt, akinek a nevéhez fűződik az első magyar hangosfilmek néhány darabja.[1]

1963–tól amatőr zenész a Rangers együttesben. 1968–ban a Ki mit tud? után megalakult Corvina együttes vezetője volt. 1972-ben részt vett a táncdalfesztiválon. A Corvina megszűnése után 1978-ban megalapította az Oxigén együttest,[2] 1979–től pedig szólóénekes.[1] 1981-ben a Szóljon hangosan az ének! című slágerével aratott sikert.

2000-ben vehette át Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérmét példamutató, kiváló művészi tevékenységéért és a szellemi fogyatékosok jobb társadalmi beilleszkedéséért folytatott tevékenységéért.-írja a https://hu.wikipedia.org