• szo. jan 11th, 2025

Végre megnyugodhat Pártos Csilla! A rossz hír után itt a fordulat

Jól imádkozott.

Igazi érzelmi hullámvasúton ült az utóbbi időben Pártos Csilla Pécsi Ildik és Szűcs Lajos egykori menye, aki nagyon aggódott volt apósa egészségéért, hiszen mindig is szerette őt. A most jógaoktatóként dolgozó Csilla egyfolytában apósa életéért imádkozott, és amikor nemrég újra kórházba került, attól félt, nem fog tudni elbúcsúzni tőle.

Korábban elmondta, hogy többször is próbálkozott felvenni velük a kapcsolatot, de nem járt sikerrel. Szerette volna meglátogatni őt a kórházban is, de engedély nélkül nem mehetett be. A színésznő négy hónappal ezelőtt azt üzente a Kiskegyeden keresztül is neki és unokájának is, hogy a közelébe se menjenek és neki amúgy sincsenek unokái. Csilla így Lajos rokonaitól érdeklődik volt apósa állapotáról. Ő nem felejtette el, hogy egykor szép család voltak.

Most minden bizonnyal megkönnyebbült, hiszen végre jó híreket kapott Szűcs Lajos felől, hiszen sok hónapos kórház után hazamehetett Pécsi Ildikó férje, aki már az otthonukban gyógyul tovább

– Édesjólajosom megint itthon van. Szerencsére most nagyon jól van, megint van ereje. Még a kertben is dolgozik egy picit, tesz-vesz, ami fantasztikus haladás. Az elmúlt időszakban sokat volt Lajosom kórházban, de úgy tűnik, tényleg minden a legjobban alakul.  Úgy volt, hogy újabb műtétek várnak rá, de azt mondta az orvos, nincs rá szükség, nem kell operálni. Hát lehet ennél jobb hírt kapni? Ha tudjuk, élvezzük a jó időt a kertben, amikor szépen süt a nap, nem kívánhatunk ennél többet. – árulta el a minap a – árulta el nemrég a Blikknek Pécsi Ildikó.forrás