• vas. jan 18th, 2026

Miért adott fel mindent Liptai Claudia? Itt a válasz

Titkok és újrakezdés…

Egy édesanya számára emberpróbáló feladat az élet minden területén, azaz a családjában és a munkában is helytállni. Jól tudja ezt a gyönyörű Liptai Claudia is, ezért olyan ügyesen alakította ki a napi rutint, aminek segítségével gond nélkül veheti az akadályokat.

Amióta Pataki Ádám szemében rátalált a nagybetűs szerelem, még nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy a lehető legtöbb időt tudja együtt tölteni immár négy tagra bővült családjával. Amikor pedig a kis Marcell még tavaly november végén kórházba került, még inkább megerősítette abban, hogy egy kisgyermek mellett nem vállalhat már olyan nagy kötöttségekkel járó feladatokat, amikkel az eddigi munkái jártak – írja a HOT! magazin. Clau eldöntötte, hogy a maga ura lesz.

„Arra vágyom, hogy a saját magam ura legyek. Elnézve az egykori nagy tévéseket, arra a következtetésre jutottam, hogy váltani, újat csinálni, kipróbálni magam más területen addig kell, amíg megtehetem, s nem akkor amikor muszáj – nyilatkozta még pár hete a Borsnak.

A népszerű színésznő féltve óvja a magánéletét, de néha titkokat is elárul belőle. Régebben arról is beszélt, hogy volt férje, Gesztesi Károly szoktatta rá arra, hogy amikor reggelente fáradtan kelt, ne nyújtózkodjon túl sokáig: Haladjunk típusú ember vagyok, ezt tanítom a gyerekeimnek is. Ezt a volt férjemtől tanultam. Néha rosszkedvűen ébredtem, és Gesztesi mindig azt mondta, hogy erre nincs idő. Fölösleges, ugyanannyi energiát vesz el.” – magyarázta korábban a HOT!-nak Claudia.forrás