• hét. okt 28th, 2024

Elkapták a nőt, aki a szemetesbe dobott 7 kiskutyát – Hihetetlen, mit találtak a lakásában

USA – Letartóztatták a rendőrök azt a nőt, aki egy zsákba csomagolva dobott ki kiskutyákat. A rendőrök a nő lakásán további kutyákat találtak, amelyek szintén veszélyben voltak.

Deborah Sue Culwellt még hétfőn este letartóztatták a rendőrök, mivel a Coachellán egy zacskóban dobott ki hét újszülött kiskutyát a 30 fokos hőségben – az állatok csak a szerencsének köszönhetik, hogy nem pusztultak el.

A helyi kormányzó most indított kampányt annak érdekében, hogy Virgina államban bűncselekménynek számítson az állatok kínzása vagy akár a nem megfelelő körülmények között tartása.

A nőt autójának rendszáma alapján azonosítani tudták, s a lakásán további 38 kutyát találtak, amelyek többsége szerencsére jó állapotban van, de akad olyan kutya is, amelyik erősen agresszív és vad. A ház a hatóságok szerint siralmas állapotban volt.

A kutyákat a nőtől elvették, illetve bíznak abban, hogy a kukában talált hét kölykök anyja is köztük van, így a kiskutyák – akik most egy önkéntesnél vannak, aki gondosan felügyeli őket – visszakerülhetnek hozzá.