• hét. okt 28th, 2024

Megalázó helyzetbe került Medveczky Ilona – Ez történt a művésznővel

Budapest — Nehéz napokon van túl Medveczky Ilona (77). Nem elég, hogy elvesztette egyik közeli barátját, imádott kutyája is súlyos beteg. A temetés és kedvencének operációja miatt pedig még egy fontos kezelést is elbukott.

– Ott kezdődött, hogy egy régi, kedves barátom temetésére kellett mennem, ami megviselt. De ez még nem elég, a 12 éves kiskutyám, Muki hirtelen nem állt lábra, lebénult. Kiderült, hogy gerincsérve van, operálni kell – kezdte a Blikknek Medveczky, aki emiatt nem tudott elmenni a kezelésére.

– Évek óta járok az egyik budapesti gyógyfürdőbe. A sokévnyi tánc miatt már fáj a gerincem, a derekam, a hátam, a térdem. A gerincem tíz centit zsugorodott a folyamatos megerőltetéstől, az ízületeim is tropára mentek. Súlyos tízezreket fizetek a saját nyugdíjamból, hogy járhassak. Eddig sosem volt probléma, ha nem tudtam menni a megbeszélt időpontban, odatelefonáltam, és kértem, hogy máskor legyen a kezelés – mondta a művésznő.

– Reggel hívtam a fürdőt, hogy nem tudok elmenni a kezelésre, még az okát is elmondtam, erre azt mondta az egyik nővér, ha nem akarom bukni a pénzt vagy az időpontot, akkor vigyek orvosi igazolást. Azt hittem, hogy rosszul hallok. Mi vagyok én, egy kisdiák? Olyan méltatlannak és megalázónak éreztem a helyzetet – fakadt ki a művésznő.

Lapunk megkereste az érintett budapesti fürdőt, ott elárulták, egy új előírás szerint valóban így kell eljárniuk, muszáj orvosi igazolást kérniük. A fürdő elismerte: sokaknak okozhat kellemetlenséget a dolog.