• szo. jan 11th, 2025

Ezért kellett pszichológus segítségét kérnie Ördög Nórának

Beszélt a problémáiról.

Pszichológus segített Ördög Nórának, hogy sikeres lehessen a lombik, hiszen sokáig magát okolta, amiért nem tudott szülni. Nem titkolja, hogy az első gyermeke, Mici a harmadik lombikban fogant meg. Ördög Nóra ezúttal a Szülőszoba Kandász Andreával című online sorozatban mesélt erről. Elárulta: pszichológushoz fordult, hogy tudjon hinni abban, hogy a következő lombikprogram is sikerülhet.

A szakember segített feltárni a gátakat Ördög Nóra lelkében. Ilyen gát volt az is, hogy édesanyja nagyon féltette őt, hiszen a műsorvezetőnő dongalábbal született. Az Almásy Kittyvel való beszélgetések után megkönnyebbült, majd úgy érezte, készen is áll a következő lombikra.

– Kiderült, hogy nem vagyok „tökéletes”. Akkor rájöttem, hogy az életem egy csomó ponton arról szól, hogy megpróbálom bizonyítani: márpedig én tökéletes vagyok.

Ez ösztönös félelem bennem is, mi van, ha nekem is lesz egy nem tökéletes kisbabám? Másrészt a nőiességemben való tökéletlenségem, hogy nem tudok gyereket szülni. Hibás vagyok, selejt, nem tudom azt a szerepet beteljesíteni, amit a legjobban szeretnék. De ha ránézek kívülről, akkor ez egy hülyeség. A dongaláb olyan rendellenesség, amit könnyen lehet korrigálni, túl vagyunk rajta – mondta Ördög Nóra, aki megkönnyebbült a szakemberrel való beszélgetés után. Kisfia így már természetes úton fogant meg.

(Blikk / Bors)