2002-ben óriási szerencse érte a fiatal Párkányi Évit, aki nem csak a nézők szeretetét nyerte meg, hanem Magyarország első reality-showját is, az azzal járó 16 millió forintos fődíjjal egyetemben. Ám az élete szomorúan alakult: a sokat bulizó lány a pszichiátrián kötött ki, gyerekeit más neveli.
Az első zűrös életszakasza után Évi még látta az alagút végén a fényt, ma már csak annyi fontos neki, hogy meglegyen a napi pár szál cigije és hozzá a kávéja. A hajdan fiatal, szép lány ma már árnyéka önmagának: több mint 100 kiló, a haja pedig már őszül. Állandó pszichiátriai kezelésre szorul, intézetben éli az életét, Terike, az édesanyja kéthetente hétvégén hazaviszi, de már nem lehet magára hagyni – írja a Story magazin.
A Big Brother utáni zavaros évek során Évi két fiúnak adott életet. A nagyobbik, Jancsika szerencsésnek mondhatja magát, ma már boldog kiskamasz, akit Évi nagynénje, Julika nevel, amióta a fiú három hónapos korában életre szóló döntést hozott a párjával: sajátjaként, családban neveli fel unokahúga gyermekét. A másik fiát, akinek az apját Évi sem tudta megnevezni, örökbe fogadták.
Julika és a férje mindig is szerettek volna gyereket, ám ez nem adatott meg nekik. Idős korukra már épp lemondtak arról, hogy gyerekük legyen, amikor betoppant az akkor 3 hónapos Jancsika az életükbe, akit sajátjukként neveltek fel.
„Zokogtam, amikor karomba vettem a picit, mert hirtelen mégis csak megkaptam az élettől, ami addig elképzelhetetlennek tűnt” – mesélte a Storynak Julika néni meghatódva, aki örül annak, hogy Évi az utolsó, még ép napjaiban gondoskodott kisfia jólétéről.
Jancsika azóta szépen felnőtt, már 12 éves kiskamasz, aki sokat tanul, versenyeket nyer és állatorvosnak készül, mert imád lovagolni. Julika nem akart semmit eltitkolni előle. Évi is kap képeket a fiáról, ám nem ismeri fel őt.
„A betegsége egy érzelemmentes világba zárta őt. Jancsika korábban sem jelentett neki különösebbet. Képeket minden évben kap róla, de számára olyan, mint egy újságban látott idegen” – mondja Julika.
Julika férje is úgy szerette a kisfiút, mintha a sajátja lenne, ezért is fájt nagyon nekik, amikor a férfi elhunyt, ám hitük átsegítette ezen a nehézségen is. A kisfiú azt is tudja, hogy ki az igazi anyukája, sőt, arról is tud, hogy van egy testvére, akit örökbe adtak.
Az idős asszony úgy érzi, Jancsikával egymás vigaszai: „A kisfiú léte enyhíti a fájdalmat, amit Évi betegsége okoz a családunknak. Jancsika és én értelmet adunk egymás életének” – jelentette ki Julika.