37 év házasság után lépett le…
Jerald a fél életét leélte a feleségével, amikor egy fiatal titkárnő elcsavarta a fejét. Ráadásul a nő be akart költözi Jeraldék sokmilliós családi otthonába, és mivel a férfinek jobb ügyvédei voltak, a ház náluk maradt a válás után. 3 napot adott a nőnek, hogy költözzön el…
Catherine, az exfeleség az első nap mindent dobozokba és bőröndökbe pakolt. Második napra kihívta a költöztetőket. Harmadik nap leült a gyönyörű ebédlőasztalhoz, hogy még egyszer, utoljára kiélvezhesse. Lágy zenét tett fel, és búcsúzóul garnélarákot, kaviárt és Chardonnay pezsgőt bontott. Amikor végzett, a félig megevett garnélákat kaviárba mártotta és végigjárta az összes szobát. Beledugta az ételmaradékokat a függönykarnisok üreges belsejébe! Majd mint aki jól végezte dolgát, eltakarította a konyhapultot, és távozott.
Amikor az exférj másnap beköltözött az új nővel, még minden tökéletes volt. Aztán lassan elkezdték érezni a bűzt. Hiába próbáltak meg mindent, felmostak, porszívóztak, szellőztettek, kitisztították a bútorhuzatokat, minden szobában légfrissítő volt, de a szag csak nem akart múlni. Rovarirtók fújták át az egész lakást mérges gázzal, hátha beköltözött valami. Még a drága gyapjú szőnyeget is cserélniük kellett, de semmi nem használt. Az ismerősök már nem jártak át a hatalmas házba. Az ezermester ki sem jött. A szobalány felmondott.
Végül már a pár sem bírta tovább, és úgy döntöttek, elköltöznek. Bár féláron kínálták a büdös házat, mégsem találtak rá vevőt. Híre ment a dolognak, és még az ingatlanügynökök sem érdeklődtek a hatalmas és drága ingatlan iránt. Végül óriási hitelt kellett felvenniük, hogy új helyet vehessenek.
Egy pár hónap elteltével az exfeleség felhívta a férfit. Csak egy „baráti” hívás volt arról, hogy mennek a dolgaik. A férfi elpanaszolta a rothadó ház történetét, amit a nő udvariasan végighallgatott. Annyit mondott: neki szörnyen hiányzik az egykori otthona, és hajlandó lenne csökkenteni a tartásdíjat, ha visszakaphatná a házat. A férfi szemében felcsillant a remény. A házat a valós értékének tizedéért átengedte a nőnek, feltéve, ha még aznap elintézik a papírmunkát.
Egy hét múlva a hűtlen férj és új barátnője mosolyogva nézték, ahogy a költöztetők minden ingóságukat bepakolják a hatalmas kocsiba. A rothadó garnélával töltött függönykarnissal együtt!
forrás: http://shareably.net/http://blikkruzs.blikk.hu