• hét. jan 12th, 2026

Megszólalt gyógyíthatatlan betegségéről Pogány Judit: Megrendítő, amit kimondott

  • Ez a betegség jelentősen megnehezíti a közlekedését, mivel már nem tudja észlelni az utcatáblákat, ezért kizárólag taxival utazik.
  • Pogány Judit színművésznél három éve diagnosztizáltak makuladegenerációt, amely súlyos látásromlást okozott.

Komoly nehézségekkel küzd a hétköznapokban Pogány Judit. A 81 éves színművész ugyan továbbra is aktív, rendszeresen színpadra áll, ám az utazás egyre nagyobb akadályt jelent számára. Látása annyira leromlott, hogy már nem tud egyedül közlekedni, autóba pedig végképp nem ülhet, mivel az utcatáblákat sem látja megfelelően – számolt be róla a Blikk.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőnél három évvel ezelőtt diagnosztizálták a makuladegenerációt. Az állapota azóta sem javult, sőt fokozatosan romlik, és jelenleg nincs olyan kezelés, amely gyógyulást hozhatna.

„Ez a harmadik év, hogy nem tudok vezetni, mert nagyon beteg a szemem, és ez nem dioptriahiba. Mindenki kérdezi, hogy nincs-e egy jó szemüveg, vagy nincs-e szürkehályogom, de azon túl vagyok, semmi köze a lencséhez a szembetegségemnek. Ez egy makuladegeneráció nevű, szövetelhalással járó szembetegség, amit nem tudnak gyógyítani. Járok injekcióra, próbálkozásból, hogy hátha, de ez csak lassítja a folyamatot…”

„De hát van egy fajtája ennek a betegségnek, ami nem a száraz szövetelhalás, hanem az ödémás, azon még segít is néha az injekciózás. De hát az enyém az már kilyukadt, büszkén mondom, hogy én már túl vagyok ezen, tehát nem fog javulni, ez már csak előrefelé halad, és azon vagyunk, hogy lassabban haladjon”

– fogalmazott a színésznő a Bóta Café című műsorban.

A közlekedés és a munka is egyre nagyobb kihívás

látásromlás nemcsak a magánéletét, hanem a munkavégzését is jelentősen megnehezíti. Pogány Judit ma már kizárólag taxival tud eljutni a próbákra és az előadásokra, a Szigetszentmiklósról való bejárás azonban komoly anyagi terhet jelent számára. Emellett a szövegek elsajátítása is egyre több energiát igényel.

„Na mindegy, nem tudok vezetni, ami azt jelenti, hogy közlekedni sem tudok, mert én már nem látom az utcanévtáblákat, nem látom a számokat, a feliratokat, vagy nem tudnék GPS alapján tájékozódni, hogy hányas busz hova megy, nem tudom az átszállásokat, és akkor marad a taxi. De a világon annyi kereset nincs, hogy a taxira az elég legyen.”

Korábban arról is beszélt, hogy hiába visel erős, ötös dioptriájú szemüveget, a szerepeit már csak jelentősen megnagyított betűkkel tudja megtanulni.

(Forrás: nlc.hu)