• hét. jan 12th, 2026

Borzalmas tragédia az M1-esen

Kora este Bőny közelében, az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán történt az a megrázó baleset, amely két ember életét követelte, és négyen súlyosan megsérültek. A jelenlegi információk szerint a tragédia egy ütközéssel kezdődött: egy magyar rendszámú, szabályosan haladó személyautóba belecsapódott egy román rendszámú, utánfutót vontató jármű.

A két sofőr félreállt a leállósávba, láthatósági mellényt vettek fel, és már a papírokat intézték, amikor újabb, még súlyosabb tragédia következett be. Egy román rendszámú kisbusz nagy sebességgel a leállósávba hajtott, elsodorta a már ott álló járműveket és az e/bereket. Először a román sofőrt ütötte el, majd a magyar autó vezetőjét is elgázolta.

A magyar áldozat egy háromgyermekes édesapa volt, aki a helyszínen életét vesztette – miközben a családja az autóban ülve végig kellett nézze, mi történik vele. A másik sofőr szintén belehalt sérüléseibe. A balesetnek rajtuk kívül négy súlyos sérültje is van.

Forrás: MSN / FB / EZT