A balesetben a versenyző felesége és két gyermeke is meghalt
Lezuhant egy Cessna C550-es kisrepülőgép az Egyesült Államokban, a Charlotte-tól mintegy 65 kilométerre található Statesville regionális repülőtér közelében. A tragédia hét ember életét követelte, köztük a visszavonult, 55 éves NASCAR-legenda, Greg Biffle, felesége, Cristina, valamint két gyermekük. A sportszövetség megerősítette, hogy a gépen utazó többi áldozat Craig Wadsworth, illetve Dennis és Jack Dutton voltak.
A gép csütörtök délelőtt, a leszállási manőver közben csapódott földnek és kigyulladt. „Greg több volt, mint egy bajnokpilóta, a Nascar közösség szeretett tagja, ádáz versenyző és sokak barátja volt” – fogalmazott a NASCAR szóvivője. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit, de egyelőre nem ismert, mi vezetett a tragédiához. „Nincs információnk a baleset okáról” – nyilatkozta John Ferguson, a Statesville Regionális Repülőtér vezetője.
A sportvilág megrendülten búcsúzik a versenyzőtől, aki 2023-ban a NASCAR történetének 75 legjobb pilótája közé került. „Lesújtott Greg, Cristina és gyermekeik elvesztése, és a szívem mindazokkal van, akik szerették őket” – mondta Hudson.
Greg Biffle pályafutása
Greg Biffle Washington államban született, és a nyugati parti rövid pályás futamokon hívta fel magára a figyelmet. Karrierjében komoly fordulópontot jelentett, amikor Jack Roush szerződtette a Roush Racinghez. A 2000-es évek elején gyorsan a NASCAR élvonalába emelkedett, agresszív, mégis rendkívül pontos vezetési stílusával. Egyedülálló módon megnyerte a NASCAR Truck Series (2000) és az Xfinity Series (2002) bajnokságát, majd hosszú éveken át állandó tagja volt a Cup Series mezőnyének, több futamgyőzelemmel és meghatározó eredményekkel.
Visszavonulása után üzleti és mezőgazdasági tevékenységekkel foglalkozott, neve azonban továbbra is a NASCAR modern korszakának egyik meghatározó alakjaként maradt meg. A tragédia a motorsport-közösséget és rajongók millióit érintette mélyen.
CESSNA CITATION II CRASHES IN NORTH CAROLINA
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) December 18, 2025
Cessna 550 Citation II N257BW has crashed while attempting to land at Statesville Regional Airport (SVH). The aircraft was carrying six occupants — five fatalities have been confirmed so far by local media.
Flight tracking data shows… pic.twitter.com/xyXnGyeDne