Két évvel ezelőtt az ügyészséggel kötött alku eredményeként két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Bródy János fiát, Bródy Miklós Dánielt az Egyesül Államokban.
Az egykori szoftverfejlesztő mérnököt azért csukták le, mert azzal állt bosszút korábbi munkahelyén a kirúgásáért, hogy kódokat törölt le a bank számítógépéről, 220 ezer dolláros (70 millió forintos) kárt okozva ezzel.
Az alku részeként beismerő vallomást tett, az elmúlt hónapokban a fellebbviteli bíróságon harcolt, mert szerinte a vele szemben lefolytatott eljárás tele volt jogi hibákkal, illetve a fő tanú is hazudott.
Ugyan Bródy Miklós Dániel bűnösnek vallotta magát védett számítógépről való információszerzés, védett számítógép szándékos megrongálása, valamint kormányzati szervnek tett hamis vallomás bűntettében, ami miatt 2024. február 9-én meg kellett kezdenie a kétéves börtönbüntetését, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar művész, Bródy János legidősebb gyermeke nem adja fel.