• hét. jan 12th, 2026

Ez okozta a Szentmártonkátai vonatbalesetet

 

Sokk és döbbenet Szentmártonkátán! Öt fiatal élete ért véget egyetlen pillanat alatt, amikor autójuk a síneken összeütközött a száguldó vonattal. A volán mögött a 24 éves K. Zoltán ült, aki születésnapját ünnepelte azon a végzetes éjszakán. A fiú édesapja megtörten nyilatkozott: „Boldog volt, nevetett… sosem gondoltam, hogy így ér véget.” De mi történt pontosan azon az éjszakán?


MUATATJUK A RÉSZLETEKET!Egyre sötétebb részletek látnak napvilágot. Viki édesanyja szerint a sofőr nem először játszott az életével – és másokéval is. Állítása szerint Zoltán korábban is száguldozott, sőt, többször mutatta meg másoknak „bátorságát”, amikor a piros jelzés ellenére áthajtott a vasúti átjárón – akár a vonat előtt néhány másodperccel is. A lány édesanyja sírva mondta: „Féltettem tőle a gyermekem, de nem hallgatott rám…” Vajon ezúttal is csak egy újabb vakmerő mutatvány lett volna – ami visszafelé sült el?A szakértők szerint a vasúti átjárókban újra és újra megismétlődik ugyanaz a halálos forgatókönyv: felelőtlenség, figyelmetlenség, vagy tudatos szabályszegés. A szentmártonkátai tragédia is ezt erősíti.

A közlekedési szakértő kijelentette: „Ilyen eseteknél szinte mindig emberi hiba áll a háttérben – most is.” Öt fiatal álma szakadt félbe egyetlen döntés miatt. Felmerül a kérdés: hány hasonló tragédia kell még ahhoz, hogy az emberek végre ne a piros jelzésen túl keressék az izgalmat?

VIA Blikk