Amikor Valaki megteremtette ezt a világot, a kölcsönösséget ültette az emberiségbe. Az, hogy csak úgy lesz jó nekünk embereknek, ha kölcsönösen figyelünk egymásra és úgy szeretjük egymást mint magunkat, már el volt rendelve. Csak így lehetünk elégedettek és boldogok, így lehet miénk a föld, így hoz a földünk jó termést és hull rá jó eső, ha ezt a harmóniát megtartjuk. S ha valaki kapzsiként önmagára összpontosítva tengődik, minden áldástól megfosztja önmagát, s amit nagy nehezen el is ér az életében azt sosem fogja kellő örömmel élvezni, mert a megszerzés és az önálló siker élménye, öröme csak csekély ideig tölti be az ember lelkét.
Ezért az embernek folyamatosan, fáradhatatlanul dolgoznia kell az önálló örömért, hogy pszichésen kiegyensúlyozott legyen, hogy valakinek érezhesse magát. El van terjedve az a téveszme, hogy ha valaki kilóg a sorból, vagy kiválik a politikai világból, a társadalom szemétjének nézik. Ez egy nagy hazugság, nem kell bedőlni neki. Nem muszáj azt tenni, amit sokan tesznek, mindenkinek meg van a joga van ahhoz, hogy életét saját belátása szerint élje. Nem vagyunk kutyák, akiket a rendszer rángat, hogy mikor merre menj! Szabad akarattal rendelkező egyén az ember, akinek méltósága van.
S nem gátolhatja meg semmilyen földi erő az embert abban, hogy szabadon döntsön és éljen. Minden ember különleges és saját értelemmel bír. Sokan bedőlnek a politikának és a maguk útja helyett a földi törvény útjain járnak, ezért sokan kötnek rossz házasságot, elégedetlenek önmagukkal, munkájukat kényszerrel végzik, szűk a látókörük és beletörődnek abba, hogy ők csak egyek a sokak közül. Az ilyen gondolkodás a személyiségétől rögtön megfosztja az embert és csak egy azonosító szám marad a törvény rendszerében. Nincs ádázabb ellensége az embernek a törvénynél, aki elhiteti az emberrel, hogy csak egy név és szám az ember.
Minden ember egy csoda, mégis miért dönt a rendszer emberi sorsok fölött, hogy például valakinek meg kell halnia a hazájáért? Még maga Isten sem lenne képes arra, hogy saját érdekcélért, radikális célokra kényszerítsen egy ártatlan emberi életet. A legnagyobb bűn a rendszer rossz működésében keresendő, de mégis nagyon sokan hisznek benne, követik, mert félelmükben nem tehetnek mást. Pedig minden tárva nyitva áll az ember szívében, ha letesszük a rossz szokásainkat, mindent képesek vagyunk visszaadni annak, akitől kaptuk (Istennek), és megszabadulni a birtoklási vágyunk kötelékeitől.
Az ember fölborít minden kölcsönösséget, a szeretet törvényét semmibe veszi és öntörvényt alkot, amit élete végéig birtoklási vágyként halmoz. Ez a birtoklási vágy úgy szűnik meg, ha eltudja engedni, ha elengedetten él, és javai helyett abba kapaszkodik aki számára az életet adta.