• szo. febr 28th, 2026

Kiara Lord kitálalt: ezt mondta a Stohllal töltött éjszakáról

A horvátországi álomrandi után együtt mentek a hálóba

Kiara Lord a Bachelor – A Nagy Ő kapcsán, valamint Lakatos Leventével közös könyvük megjelenése miatt szerepelt a Levente Klubja című műsorban. Az interjúban szóba került a reality fináléja és a Stohl Andrással közös horvátországi álomrandi is.

A felnőttfilmes elmondta, nincs benne harag azért, mert a műsor végén Stohl András nem őt, hanem Kiss Krisztát választotta. Ugyanakkor úgy gondolja, kapcsolatuk nem lesz hosszú életű, még ha több alkalommal azt is nyilatkozták, hogy továbbra is együtt vannak.

Az interjú során Lakatos rákérdezett arra is, mi történt azon az estén, amikor az utolsó randin együtt vonultak be a hálószobába. Kiara Lord erre egy korábbi, sokat emlegetett videót hozott szóba.

„Láttad már András szarvasbőgős videóját?” – kérdezte a beszélgetésben, majd felidézte a felvételt, amelyen Stohl vadászat közben szarvasbőgéssel próbálta odacsalogatni az állatokat. Elmondása szerint ezt a videót a forgatás alatt többször is megnézte, mert humorosnak találta.

„Szóval azon az ominózus éjszakán ő ezt a szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem. [Én voltam a nőstényszarvas, ő volt a hím, és becsalogatott a párzási hívószavával.] Mondhatjuk légyottnak. A végén is volt egy ilyen szarvasbőgés”

A műsorvezető erre úgy reagált, számára ez már túl sok információ volt.

Kiara Lord arról is beszélt, hogyan értékeli Stohl döntését.

„Azt mondom, hogy az én füzetemben ez a rubrika ki lett pipálva. (…) Ne felejtsd el, hogy Stohl András egy gyáva ember, ezért nem biztos, hogy még magának is be merné vallani, és a saját kis füzetében ezt ki merné pipálni”

Úgy véli, a színész nem merte vállalni őt a múltja miatt.

„Szerintem tényleg gyáva, és ezt alá is támasztotta. Nem tartom őt, mint embert, csak és kizárólag gyávának – azért ez nem ennyire egyszerű, de ebben a kérdéskörben annak tartom. Többször is elmondta, hogy neki ez túl meredek, nem tudja vállalni egyszerűen. Azokból az emberekből él, akik színházba járnak miatta, ők ezt nem fogják lenyelni. Emiatt tényleg gyáva, hiszen egyértelmű volt mindenki számára. Aki ellenkezik, lehet, hogy más műsort nézett, de egészen biztos, hogy csak és kizárólag köztünk volt meg az igazi valós kémia és harmónia. Szeretett volna velem ő lógni, de nem merte meglépni. A másik teória, hogy 50 felett vajmi keveset képesek változni az emberek.Ő sosem fog változni, nem lesz bevállalósabb. Más kérdés, hogy ha már elvitt engem a műsor végéig, akkor mit számított volna már az azaz utolsó lépés…

A kispolgári narratíva az, hogy ‘ez a nő csak arra való, csak azt tudja, úgyhogy kihasználta, és viszontlátásra’. Akár egy alfahímnek is ki lehetne kiáltani, hogy ‘levarrta Kiara Lordot, mert ő úgyis csak ennyire elég, viszont a rendes, tisztességes nőt választotta’. (…) Nem érzem megalázónak. Én ezt nagyon akartam, és erőltettem is Andrásra. Mindenképpen szerettem volna vele együtt lenni, megpecsételni valahogy őt. Ebben az esetben inkább én varrtam le Andrást!”

Elmondása szerint azt szerette volna, ha Stohl mindezt Kiss Krisztával is megosztja, abban bízva, hogy ez hatással lehet a végső döntésre. Végül azonban Kriszta tőle tudta meg, mi történt azon az éjszakán.

A beszélgetés végén Kiara Lord arról is beszélt, hogy szerinte a kapcsolat nem valódi.

„Nem irigységből, mert áldásom rájuk, de szerintem ez kamu. A testbeszéd, láttam őket, felszínesen ismerem őket. Ha kérdezgetni fogják őket, előbb-utóbb be fogják jelenteni, hogy ebből nem lett semmi.”

Forrás: index