Hatalmas pofon volt. A Cimbora című gyermekműsor hatalmas sikerrel futott a magyar televízióban. 1973 szeptemberében került először képernyőre és több évtizeden keresztül szórakoztatva oktatta a gyerekeket. A műsor szerkesztője É. Szabó Márta mindig is fontosnak tartotta, hogy a gyerekek minőségi tudást szerezzenek műsoraiból, a Cimborában épp ezért megtalálhatóak voltak színháztörténeti, festészeti és irodalmi blokkok is. Káldy Nóra és Juhász Jácint mellett olykor Tahi-Tóth László és maga É. Szabó Márta is vezette a műsort.A szerkesztő-műsorvezető vendégeskedett nemrégiben Endrei Judit Korhatártalanul című műsorában.
A neves televíziós nem tartotta magában azt, ami a szívét azóta nyomja: 1998-ban, 33 év után elküldték a televíziótól, és ez azóta is nagyon rosszul esik neki. „Amióta megkaptam az elbocsátó szép üzenetet a Magyar Televíziótól, azóta nem tudom kiheverni… A mai napig várom, hogy valaki bocsánatot kérjen tőlem. (…) Ugyanis mi nem tehetünk arról, hogy mikor születtünk. Én nem tehetek arról, hogy a pártállamban kellett dolgozni. Jobb lett volna, ha nem csinálok műsort? Tehát én vérig vagyok sértve, hogy életműdíj helyett egy elbocsátó üzenetet kaptam. Mert tudom, hogy azt érdemeltem volna a gyerekek miatt. Ez nem nagyképűség, ez tény…” – mondta el a műsorban.