• ked. jan 13th, 2026

Sokk az óvoda udvarán: gyerekek és szüleik találták meg a férfi felakasztott holttestét

Borzalmas látvány fogadta a pozsonyi szülőket és gyermekeiket az egyik pozsonyi óvodában. A kerítés mögött, közvetlenül a járda mellett egy férfi felakasztott holtteste lógott péntek reggel. A helyi hatóságok továbbra is vizsgálják a tragikus eset körülményeit.

Az eddigi információk alapján a 43 éves férfi előre kiválasztotta a helyszínt, és tettét alaposan megtervezte. Állítólag búcsúlevelet is hagyott, amelyet családjának címzett – számolt be róla a Noviny.sk szlovák nyelvű lap.

A pozsonyligetfalui (Petržalka) városi rendőrséget egy édesanya értesítette, aki eleinte maga sem tudta megállapítani, hogy egy rosszul sikerült tréfát látott-e, vagy valóban valamilyen szerencsétlenségnek lett a szemtanúja.

Sajnos később kiderült, hogy az utóbbi történt: a városi rendőrök az óvoda területén egy felakasztott férfi holttestére bukkantak

 mondta Peter Borko, a városi rendőrség szóvivője. A járőrök a bejelentés után néhány percen belül a helyszínre értek.

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján egy 43 éves férfi holttestét találták meg felakasztva

– tájékoztatta a sajtót Michal Szeiff rendőrszóvivő. A hírportál az eset kapcsán felhívta rá a figyelmet, hogy hasonló nehézségek és reménytelen helyzetek érzése bárki életének nehéz pillanataiban felmerülhet.

„Annak ellenére, hogy úgy érezhetjük, hogy ebben a pillanatban senki sincs a környezetünkben, akiben megbízhatnánk, léteznek különféle krízisszolgálatok és krízissegélyvonalak is, mint például a miénk – az ipečko krízissegélyvonal, amely névtelenül, non-stop és ingyenesen elérhető még az ünnepek alatt is” – ajánlotta Zuzana Juráneková szakértő tanácsadó.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes, lelki elsősegély számot!

Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon, vagy online chat-en!