• vas. dec 22nd, 2024

MÁR 90 MILLIÓRA NŐTT AZ GYŐZIÉK ÁLTAL ELCSALT ÖSSZEG. ZSOLTI IS A VÁDLOTTAK KÖZÖTT !

Gáspár Győző ellen újra eljárást indított a NAV. Az énekes testvérével és másik három társával luxusautókat adott el úgy, hogy az áfát nem fizették be. Emellett a Romantic volt tagja 50 milliót sikkasztott egy román cégen keresztül.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, 40 millió forintos csalással gyanúsítanak egy Nógrád megyei testvérpárt.

A hirado.hu szerint a gyanúsított nem más, mint Gáspár Győző és testvére, valamint még három társuk. A gyanú szerint Győzike nagy értékű személyautókat hozott be külföldről, majd több cégen keresztül eladta őket,
az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg.

Kovács Dorina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerint azért iktattak be sok céget, hogy
elkerüljék az áfafizetést.

Győzike, testvére és még három társuk tíz autó többszöri eladása révén több mint
negyvenmillió forint adóhiányt okoztak az államkasszának.

Ráadásul a testvérpár idősebb tagja (Győző) a család román cégének bankszámlájáról
ötvenmillió forintot költött magára,
ezért sikkasztás bűntette miatt is felelnie kell.


Ez összesen már 90 milliós csalás.

A pénzügyi nyomozók több mint hatvan helyszínen tartottak házkutatást, hogy összegyűjtsék a bizonyítékokat.

A nyomozás során a NAV luxusautókat, 3 millió forint készpénzt és
egy széfnyi arany ékszert foglalt le.

Gáspár Győző gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van.

Nem ez az első alkalom, hogy Gáspár Győző adót csalt. 2011-ben egy show-műsorbeli szereplés kapcsán
22,2 millió forintos adócsalással és magánokirat-hamisítással
vádolták a Gáspár házaspárt, akkor a börtönt megúszták, másfél évre felfüggesztették a büntetést.