• pén. ápr 19th, 2024

Szomorú hír érkezett! Elhunyt a híres magyar pedagógus

Életének 77. évében tegnap elhunyt id. Jarábik Imre pedagógus, népművelő, karnagy, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának egyik alapító tagja.

Jarábik Imre 1942-ben született Budapesten, szülei a város ostroma előtt visszaköltöztek Nagymegyerre, itt járt alapiskolába. Később a Pozsonyi Pedagógiai Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. 1967-ben a komáromi Egyetértés Munkásdalárda karnagya, 1968-tól a Dunaszerdahelyi Járási Népművelési Központ művészeti osztályának vezetője lett. Jarábik Imre alapította Dunaszerdahely énekkarát, amely később felvette Bartók Béla nevét, és több csallóközi faluban, egyebek mellett Csilizradványon, Nagymegyeren, Pozsonyeperjesen és Alistálban is vezetett énekkart – olvasható az adatbank.sk-n.

2002-ig több mint 15 éven keresztül igazgatta a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központot. Munkásságát 2006-ban a Szlovák Köztársaság Kormányának ezüstplakettjével ismerték el.

forrás