• csü. ápr 18th, 2024

Kitálalt Klapka György és Mary Zsuzsi közös fia! Ilyen viszonyban vannak most egymással a gyerekek

Ha ezt tudnák…

Egyre nagyobb szakadék tátong a Klapka gyerekek között. Bár a hagyatéki eljárás már rég lezajlott, nem tudták rendezni egymással a viszonyukat, már a telefont sem veszik fel egymásnak. Pedig Dennis sokáig azt hitte, ha lefut az örökösödési hercehurca, végre helyre állhat a béke. Leginkább abban bízott, hogy Klapka Sandyvel tudja rendezni a viszonyát, de amikor hetekkel ezelőtt kiderült, hogy férjhez ment, és meg sem hívta az esküvőre, tudatosult benne, hogy valami végleg eltört kettőjük között – írja a Sorry magazin.

„Sandy boldog, és örvend az egészségének, minden rendben, és mindenki kihozta magából a legtöbbet, csak így tovább. Puszi tesókám, és kitartást!” – üzente Dennis nemrég közösségi oldalán, és állítja, fel sem tudja hívni a nővérét, aki letiltotta a hívásait. Azóta is próbálkozik, de minden kísérlete balul sül el.

„A következő a helyzet a családban: Mari nem tud semmit, nem avatkozik bele semmibe, ami elfogadható a korához mérten. Sandy annak ellenére, hogy hívtam őt a hívószám-azonosítóval és anélkül is, miután küldtem sms-t, hogy „Szia Sandy, én vagyok, vedd fel!”, kinyomott engem. A nővérem azt mondta: Ne merjek még egy ilyen megalázó dolgot állítani, és szemét vagyok! Nicole! Sajnálom, hogy megbántottalak a kérdéseimmel, és nem fogok soha többet véleményt nyilvánítani. Annak ellenére, hogy felhívtál x év után, tíz percig hallgattam a leb…t, hogy mekkora görény vagyok. Christian, létezel még? Nem hallottam rólad évek óta, sajnálom, mert semmi közreműködésem nem volt abban, hogy ilyen véleménnyel legyél rólam. Gratulálok nektek, semmi oka a viselkedéseteknek, de én csak nyeljek és nyeljek. Példamutató! Ez a család kérem szépen. A mi családunk így tart össze. Nulla szinten….” – írta ki magából fájdalmát Dennis a napokban Facebook oldalán.

forrás