• csü. márc 28th, 2024

Hetekig kómában volt a szülés után: Lefagyott, mikor orvosai EZT közölték ébredése után

De csodálatos, ami történt végül.

Louise Prashad három hétig volt kómában babái születése után. Felébredt és az orvosok elmondtáka rettenetes hírt: elvesztette ikreit. Az is megtudta, hogy egy komplikáció miatt májátültetésen is átesett, és soha többé nem vállalhat kisbabát.

Louise-nál egy a ritka és nagyon veszélyes, úgynevezett terhességi zsírmáj alakult ki, amely a magzat és az az anya életét is veszélyezteti. 37 hetes terhesen került kórházba, ekkor derült ki a betegség. A piciket császármetszéssel segítették világra, de az ikrek nem élték túl édesanyjuk betegségét. A műtét után kómába esett Louise. Az anya életveszélyes állapota miatt az európai várólista élére került, így az orvosok nyolc óra találtak megfelelő szervdonort. Azonnal megműtötték. Louise csak három héttel a rettenetes események után ébredt fel. Akkor tudta meg, hogy babái meghaltak, és új májat kapott. Az anya azt hitte itt a világvége. Azzal is szembesült, nem vállalhat több terhességet.

Egy év után döntöttek férjével és nagyon hamar teherbe esett. Ezúttal azonban tisztában voltak az orvosai is azzal, mire kell figyelni Louise-nál a kilenc hónap alatt.

– Nem reméltem, hogy lesz gyerekem. Egy éven át gyógyszereken éltem, amik mellett nem eshettem teherbe. Most mégis itt tartjuk a kezünkben a mi kis csodánkat – mondta az édesanya. Ugyanis tavaly, annyi fájdalmas esemény után után végre megszületett kislányuk Ava. Már több, mint egy esztendős Louise és férje gyönyörű gyermeke!

Elvesztette ikreit, de…Fotó: Northfoto

8 /8

Elvesztette ikreit, de…Fotó: Northfoto

8 /8

Elvesztette ikreit, de…Fotó: Northfoto

8 /8

Elvesztette ikreit, de…Fotó: Northfoto

8 /8

Elvesztette ikreit, de…Fotó: Northfoto

8 /8